Page header

Megújul a tinnyei Kossuth Lajos Művelődési Ház

08/01/2017, Ladányi Péter

Tags: Tinnyén élünk Közélet Kultúra

A 2016. december 7-én megtartott falugyűlésen Krix Lajos polgármester beszámolójában már hallhattuk, hogy a tinnyei Kossuth Lajos Művelődési Ház felújítására és átépítésére tavaly megszületett egy építészeti terv, amelyre azóta a község a jogerős építési engedélyt is megkapta.

A tervek elkészítését végző generáltervező cég vezetője Hohl Tibor, az építész tervező Callmeyer László volt.

Építészeti tervek

A meglevő, ma is használatban lévő művelődési ház eredetileg elsősorban mozinak épült. Feltehetően ezért nem volt zavaró annak idején, hogy a fő funkciót betöltő nagyterem természetes megvilágítása igen csekély az udvari ajtók feletti kis ablakokon keresztül, a benapozásról nem is beszélve.

Mivel műszakilag az idők során meglehetősen elhasználódott az épület (a fafödém helyenként veszélyes állapotba került), az építészeti tervek a tervezett felújítás során a nagyterem fényviszonyainak javítását is célul tűzték ki. Ezt mindenképpen meg kell tenni, mivel a mai használat nem csak az estékre vonatkozik, hanem a nappali programok is mindennapossá váltak.

A jelenlegi homlokzat

A tervezett homlokzat

A tervezők a lehetőségek kialakításánál figyelembe vették azt az elvárást, hogy az épület tömege, összképe, hangulata a korszerűsítés során ne változzon meg. A hőszigetelési követelmények megvalósítása során keletkező csekély szélességi- és magasságnövekedés lehetővé teszi, hogy a nagyterem a tetőn keresztüli felülvilágítókkal mind a keleti, mind a déli oldalon természetes fényt kapjon.

Földszint

A meglevő tömegen belül a nagyterem mellett új funkciók is helyet kapnak majd. A dupla belmagasságú előcsarnoktól jobbra kerülnek a mosdók, valamint egy iroda, ill. fogadó szoba. Bal oldali irányban, a lépcső alatt, egy büfé kerül kiépítésre, amely az előcsarnok és a hátsótraktusban elhelyezkedő kávézó felé tud kiszolgálni. A kávézón keresztülhaladva egy nagyobb méretű klubhelyiség épül. Ez széles ajtajaival összenyitható mind az előcsarnokkal, mind a nagyteremmel, a jövőbeni rendezvények változatos igényeinek kielégítése érdekében. A klubszobához teakonyha is csatlakozik.

A nagyterem melletti meglévő bővítmény hátsó része színészöltöző marad külön bejárattal és egy új, zuhanyzóval is ellátott mellékhelyiséggel.

A nagyterem kerti kijáratai, amelyek egyúttal menekülőajtók, egy szélesen kiugró eresz alá nyílnak, ahol a szünetekben levegőzni, esetleg dohányozni is lehet.

A művelődési ház tetőterének terve

A művelődési ház földszintjének terve

Emelet (tetőtér)

Az újjáépített fedélszék alatt további tetőtéri helyiségek kapnak helyet, ezek egy középfolyosóról nyílnak, amelynek természetes fényt ad az előcsarnok dél felé néző dupla légtere. Ehhez a légtérhez kapcsolódik egy galéria ülőbútorokkal. Mód nyílik négy kisebb iroda elhelyezésére, valamint egy nagyobb, tükörrel ellátott többfunkciós helyiség kialakítására két öltözőfülkével és mellékhelyiséggel.

Az épület gépészeti helyisége is a leendő tetőtérbe kerül.

Kivitelezés, megvalósítás

A jogerős építési engedély megvan, már „csak” a kivitelezés van hátra. Persze, ehhez még sok előkészítő és szervező munkára, valamint jelentős anyagi forrásra lesz szükség. Kérdésünkre Krix Lajos polgármester elmondta, hogy a tervek és az engedély birtokában egy – szükséges anyagi forrást biztosító – pályázat segítségével azonnal elindíthatók lesznek a szükséges munkálatok.

If you like this article, share it:

Subscribe to our RSS feed!

RSS is one of the oldest and well most widespread technologies for reading news without commitment. You don't need to install anything or hand over your personal data. Just connect to our news feed and you'll be notified by your personal RSS reader whenever we publish a new article the only way you like.

Subscribe

We recommend using our RSS reader. It's free.

Visit our Facebook page!

Are you more of a social being? Visit our Facebook page and follow us there. In addition to our main articles it also shares interesting and relevant posts from the neighboring pages. Share our posts with your friends, our discuss them with other readers and enjoy reading actual and interesting news from reliable source.

Check it out

Value our work!

As the editor of the newspaper Körtvélyes I'm really proud that from time to time I can surprise residents of Tinnye with such a universal publication that is a great raw material for paper planes, desk cover for peeling vegetables, lining for trashcans, or kindling for fireplaces.

But it also fills me with satisfaction when I'm told that one of the writings aroused our reader's interest. I think of my readers with warmth who reads the whole paper, and maybe even recalls an article. Wide smile sits on my face when someone would like to give me an interview for the following issue. I feel endless gratitude when someone decides to takes part in the challenges of informing residents of Tinnye actually and authentically.

If it is also important for you that the news of local events reaches those who do not have an internet connection or prefer to read local news in hand, support our work! Let's work on Tinnye's communication together!

Write to us!

Send us an article proposal, a reader's letter, local or regional news, a public or personal experience report, or place a classified ad!

Send e-mail show the e-mail address

Buy a paid advertisement in the paper or take part in the printing costs of Körtvélyes and the operation of tinnye.info online by a wire transfer to the

of CZMB LP. handled by CIB Bank Zrt. with the transfer message „Körtvélyes support”.

On behalf of our readers and myself, thank you very much.

Szabolcs Czuczor,
managing editor

More in this topics:

Pályázati felhívás

Civil szervezetek számára

16/07/2023 11:27

Gyereknap 2023. május 21.

Május utolsó előtti vasárnapján, délután, a Pohl udvarban

16/05/2023 12:49

Önkormányzati hírösszefoglaló

Rajzpályázat, Gondosóra program, képviselő-testületi ülés

22/02/2023 10:55

Változik a tinnyei képviselő-testület összetétele

Ladányi Péter lemondott, ezért új képviselő kerül a testületbe

01/10/2022 09:40

Önkormányzati hírösszefoglaló

Többgenerációs családok rezsi támogatása, helyi ügysegéd helyett vörösvári kormányablak vagy kormányablak busz

13/09/2022 08:52

Tinnyei Búcsú

A július 23-i hétvégén a faluközpontban, a focipályánál

19/07/2022 21:21

Gyereknap Tinnyén

Május 29-én vasárnap délután

27/05/2022 17:20

Önkormányzati hírösszefoglaló

Eladó építési telkek, igazgatási ügyintéző kerestetik, ismét elérhető az ügysegéd

11/05/2022 18:39

Közművelődési munkatárs elérhetőségei

28/02/2022 13:04

Felhívás partnerségi egyeztetésre

Az 1924-1935 hrsz. alatti területekre vonatkozóan. Határidő: március 4. (péntek).

28/02/2022 12:30

A Bacchus Consort zenekar tart családi koncertet Tökön

2022. január 28-án 18:00-tól a Töki Művelődési Házban

22/01/2022 14:12

Álláspályázat a tinnyei közös önkormányzatnál

Aljegyzői munkakör betöltésére

20/11/2021 08:17

Álláspályázat a tinnyei közös önkormányzatnál

Közművelődési munkatárs munkakör betöltésére

15/11/2021 08:15

Videó Tinnye Önkormányzatának képviselő-testületi üléséről: 2021.11.04. 15:00

A tartalomból: Az e-mail mint nem írásos forma? Percenkénti szavazások futószalagon, település rendezés M100 kapcsán, belterületbe vonások és átminősítések, mi lesz a „Zöli” helyén?…

07/11/2021 21:29

Lélekjelenlét

címmel nyílt meg Monostori Ferenc önálló kiállítása Zsámbékon, ami november elejéig még megtekinthető

17/10/2021 16:30

Újabb részletes kérdőív az agglomerációs kerékpáros stratégia témájában

A használati szokásokon túl most a tárolás, átszállás, utaztatás is szóba kerül

14/10/2021 11:33

Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázat

Elérhető tinnyei hallgatók számára is

09/10/2021 16:35

Magyarország 365 Fotópályázat

16 éven felüli amatőr és hivatásos fotográfusoknak

09/10/2021 13:34

Videó Tinnye Önkormányzatának képviselő-testületi üléséről: 2021.09.29. 15:00

A tartalomból: költségvetés, tejház, utcanévadás, civil pályázatok, gazdasági program, szociális tűzifa, Bursa Hungarica ösztöndíj, önerős útépítés, M100 és a tranzitforgalom…

01/10/2021 12:12

Videó a Tinnye és Pilisjászfalu Közös Önkormányzatának képviselő-testületi üléséről: 2021.09.28. 17:30

A tartalomból: közös hivatal költségvetése, megállapodása, beszerzési szabályzatának módosítás

30/09/2021 09:32

Kerékpáros kertváros

Tervezzük meg közösen az agglomeráció kerékpáros stratégiáját!

21/09/2021 07:39

Felújítják a 10-es út pilisvörösvári szakaszát

Forgalomkorlátozás, félpályás lezárás, várakozási tilalom majd' két hétig

20/09/2021 11:08

Csoportos kéményellenőrzés – 2. kör

2021-ben 14 címen már túl vagyunk. Van még igény összefogásra?

20/09/2021 10:37

Retro számítógép kiállítás 90 km-re Tinnyétől

Ha Fülén jár, ma még megtekintheti – élménybeszámoló és ajánló

19/09/2021 11:15

Újra közösségi szervezésű kéményellenőrzésre hívjuk fel a helyi vállalkozók figyelmét

Az elmúlt évekhez hasonlóan most is összefogással igyekszünk jó ajánlatot kérni

07/09/2021 09:26

Videó a tinnyei képviselő-testület rendkívüli üléséről: 2021.08.27. 8:00

A tartalomból: szociális tűzifa, adótartozás telekért, M100 környezetvédelmi vizsgálata, tinnyei fociklub

29/08/2021 14:12

Települési szintű pályázat háziállataink oltására, csipeztetésére és ivartalanítására

Jelentkezzen Ön is! Ha nyerünk, kedvenceink kezelése térítésmentes lesz.

06/07/2021 09:01