Tíz napra rá, hogy az érintett szervezetek (DMRV zrt., Magyar Közútkezelő) elhatározták, hogy a Petőfi Sándor utcai aszfalt beszakadását átmenetileg megoldják, a kivitelező cég végre megkezdte a munkát.
Nem sokkal reggel 8 óra után még csak egy kis homok jelzi, hogy lesz valami... (fotó: Ladányi Péter)
A cég ügyvezetőjétől, Bodó Lajostól megtudtuk, hogy a mostani megoldás valóban csak átmeneti. A legfontosabb, hogy a Petőfi Sándor utcán a forgalom újra megindulhasson, ezért – a közeledő tél miatt – egyelőre beton burkolatot kap az út. Tavasszal végzik majd el a végső munkálatokat, az út a végleges aszfalt burkolatot is csak akkor fogja megkapni.
Dolgoznak... (fotó: Ladányi Péter)
A most elvégzett átmeneti megoldás a következő munkálatokat foglalja magában:
iszapos talaj eltávolítása a gödör aljáról
altalaj tömörítése
feltöltés 65/180 dunabogdányi andezit kővel
feltöltés 0/22 andezit kővel
20 cm vastag CKT beton (útalap beton)
geotextília (a két betonréteg összekötésének megakadályozása érdekében)
16 cm vastag C16 minőségű beton
Keményen dolgoznak... (fotó: Ladányi Péter)
Bodó Lajos elmondta, hogy legalább 1 hét technológiai időt várni kell, amíg az út újra járható lesz, addig a betonnak kötnie kell.
Nem sokára elkészül az átmeneti megoldás (fotó: Ladányi Péter)
Már csak a legfelső betonréteg hiányzik (fotó: Ladányi Péter)
A szakember által említett 1 hét november 25-én telik le, de ez a következő hét vége. Ezek szerint optimális esetben a november 28-ával kezdődő hét elején adhatják vissza az utat a forgalomnak.
Addig talán már féllábon is kibírjuk...
Ha tetszik Önnek ez a cikk, ossza meg ismerőseivel:
Iratkozzon fel RSS hírfolyamunkra!
Az RSS az egyik legrégebbi és legelterjedtebb technológiája a hírek elkötelezettség nélküli olvasásának.
Nem kell telepítenie semmit és nem kell átadnia személyes adatait senkinek.
Csak kapcsolódjon hírfolyamunkhoz és valahányszor új cikket publikálunk, személyes RSS olvasója értesíti Önt pont úgy, ahogy azt Ön kívánja.
Inkább egy közösségi lény?
Látogassa meg Facebook oldalunkat és kövessen minket ott.
Oldalunkon a főbb cikkeinken kívül a környékbeli közösségi oldalak érdekes és releváns bejegyzéseiről is tájékozódhat.
Ossza meg bejegyzéseinket ismerőseivel, beszélje meg őket más olvasókkal és élvezze a megbízható forrásból származó aktuális és érdekes híreket.
A Körtvélyes szerkesztőjeként végtelenül büszke vagyok arra, hogy többé-kevésbé rendszeres időközönként olyan univerzális kiadvánnyal lephetem meg Tinnye lakosságát, ami remek alapanyag papírrepülő hajtogatáshoz, alátétnek zöldség pucoláshoz, bélésnek szemetes kukába vagy gyújtósnak kandallóba.
Viszont elégedettséggel tölt el az is, amikor arról értesülök, hogy az újság valamelyik írása felkeltette olvasónk érdeklődését.
Meleg szívvel gondolok azokra, akik az egész újságot elolvassák, esetleg fel is idézik valamelyik cikkét.
Széles mosoly ül az arcomra, amikor valaki azzal fogad vagy keres meg, hogy szívesen adna interjút az egyik lapszámba.
És végtelen hálát érzek akkor, amikor valaki úgy dönt, hogy részt vállal a tinnyeiek hiteles és tényleges tájékoztatásának kihívásaiban.
Ha az Ön számára is fontos, hogy a helyi történések híre azokhoz is eljussanak, akiknek nincs internet kapcsolata vagy jobb szeretik a helyi híreket kézbe véve lapozgatni, támogassa munkánkat! Fejlesszük közösen a tinnyei kommunikációt!
Írjon nekünk!
Küldje el nekünk cikk javaslatát, olvasói levelét, helyi vagy régiós híreit, közéleti vagy személyes élménybeszámolóját, vagy adjon fel apróhirdetést!
Jelentessen meg lapunkban fizetett hirdetést vagy vállaljon részt a Körtvélyes nyomdai költségeiben és a tinnye.info online működtetésében
a CZMB Bt. CIB Bank Zrt.-nél vezetett
számú „Körtvélyes támogatás” közleménnyel történő átutalással. Támogassa Ön is a független helyi újságírást!
Az Ön böngészési élménye növelése érdekében honlapunkon sütiket használunk. Hírportálunk tovább olvasásával vagy jelen felhívás figyelmen kívül hagyásával Ön elfogadja ennek tényét.
Bővebben... Az Európai Uniós törvények értelmében fel kell hívjuk weboldalunk látogatóinak, így az Ön figyelmét is arra, hogy a honlap ún. “cookie”-kat, vagy magyarul “sütiket” használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen szöveges fájlok, amelyeket a meglátogatott weboldal amolyan jegyzetként helyez el a számítógépeden, hogy egyszerűbbé és élvezhetőbbé tegye az Ön számára az oldal böngészését. A sütiket letilthatja a böngésző alkalmazása beállításaiban, vagy törölheti is a már meglévő nem kívánatos darabokat. Ha ezt nem teszi meg, vagy rákattint az “Elfogadom” feliratú gombra, azzal elfogadja és engedélyezi oldalunk számára a sütik használatát. Fontos azonban tudni, hogy bizonyos honlapok egyes szolgáltatásai kifejezetten a sütik jelenlétére építenek, így a sütik esetleges tiltásával vagy eltávolításával a látogató számára a honlapon nem várt működés lesz tapasztalható, rosszabb esetben lehetetlenné válik a honlap szolgáltatásainak rendeltetésszerű használata.Adatvédelmi tájékoztatóElfogadom