Fegyvertelen tömegbe lövetni emberiség elleni bűncselekmény, ami nem évül el. Az `56-os forradalom leverése, 1956. november 4., és 1956. december vége között Magyarországon kb. 50 ilyen eset történt, amelyek összesen több száz halálos áldozatot követeltek. Nem sokan tudják, de 60 évvel ezelőtt, 1956. december 22-én Tinnyén is tragédia történt.
Az Antall-kormány 1993. január 21-én kelt határozatával létrehozta a történészekből álló Történelmi Tényfeltáró Bizottságot. A bizottság célja az volt, hogy a történész eszközeivel segítse megállapítani, hogy az 1956-os forradalmat és szabadságharcot milyen megtorlások követték, és kutassa fel a sortüzek elrendelőit és végrehajtóit. A bizottságot 1995. január 1-jével a Horn-kormány megszüntette.
Az egész aljasságára és gonoszságára mi sem jobb bizonyíték, hogy az egykori kórházi jelentések szerint salgótarjáni sortűz halálos áldozatainak és sebesültjeinek többségét hátulról, tehát menekülés közben érte a lövés.
A tinnyei tragédia illeszkedik az akkor sok helyen bekövetkező megtorlások sorába. Azokat jóváhagyta, sőt elvárta a pártvezetés. Erre sok bizonyíték található, így például az a Debreceni Katonai Bíróság által hozott ítélet, amely egy termelőszövetkezetből kilépett személy halállal végződő bántalmazását jogszerűnek nyilvánította. A forradalom idején országosan jellemző volt, hogy a falvakban sokan léptek ki az erőszakkal szervezett termelőszövetkezetekből. A hatalom ezt úgy próbálta megakadályozni, hogy ezeket az embereket a forradalom leverése után gyakran bántalmazással, olykor halállal végződő „elbeszélgetésekre” hívták, ahol ott őket embertelen bánásmóddal, kegyetlenül verték és kínozták, amelyek néha halállal végződtek.
Tinnyén is hasonló dolog történt. A termelőszövetkezetből kilépni szándékozó, onnan az ingóságaikat hazavivő férfiakat (kb. 100 főt) „elbeszélgetésre” a tanácsházára (most a tinnyei önkormányzat épülete) hívták be. Az elbeszélgetés híre nyugtalanságot váltott ki az egész faluban. Elterjedt, hogy a behívottakat bántalmazzák, és lábra kapott az a híresztelés is, hogy a Szovjetunióba akarják őket deportálni. Lehetett benne valami, a tér szélén állt egy teherautó a bentiek elszállítására.
A tanácsházán fogva tartott férfiak aggódó feleségei a tanácsháza előtti térre tüntetést szerveztek, azok szabadon engedését követelve. Amikor a helyi vezetés látta a férfiak kiszabadítását tömegesen követelő asszonyokat, a helyi termelőszövetkezet elnöke a közeli Piliscsabáról karhatalmi egységet, ún. „pufajkásokat” hívott rendet tenni.
A karhatalmi egység parancsnoka röviddel a kiérkezésük után kiadta a tömegnek az „Oszolj!” parancsot , de miután az emberek nem engedelmeskedtek, elrendelte a figyelmeztető lövésnek szánt sortüzet.
A katonáknak a levegőbe kellett volna lőniük, azonban az egyikük – egy szemtanú állítása szerint – ittas volt és hamarabb kezdett lőni, mint, hogy a fegyverét a magasba emelte volna. Emiatt egy 20 éves fiatalasszony, Mike Andrásné Payer Gizella a homlokán fejlövést szenvedett, összeesett és a helyszínen meghalt. Egy éve volt házas, hathetes csecsemő gyermekét később férje új családjával nevelte föl.
Az ártatlan áldozat halálhírére a fogva tartott férfiakat elengedték. Így történhetett, hogy Payer Gizella saját halálával kiváltotta a fogva tartottakat.
Úgy tudjuk, hogy a tragédia körülményeit azóta sem vizsgálták ki hivatalosan, és erre ma már talán nem is nagyon számíthatunk. A tragédiáról, az áldozatról Tinnyén sincs hivatalos megemlékezés, sem emléktábla. A történtekről hosszú ideig, az ezredfordulóig, nyilvánosan nem beszélt senki Tinnyén, még az áldozat neve sem hangzott el.
Legalább mi tinnyeiek gyújtsunk gyertyát 2016. december 22-én, és emlékezzünk a szerencsétlenül járt áldozatra!
források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Tinnyei_sortűz;
a Történelmi Tényfeltáró Bizottság jelentése;
Petőfi Népe 1993. 12. 18.;
Kahler Frigyes – M. Kiss Sándor: Kinek a forradalma?, 1997;
Tinnyei Hírlap, 2000. november