Tavaly december 31-én lejárt Birinyi Zsuzsa óvodavezetői megbízatása, ezért a képviselő-testület 2016. november 7-én a pozícióra pályázatot írt ki december 9-i jelentkezési határidővel.

A hivatalhoz három pályázat érkezett amelyeket a képviselők megvizsgáltak, a jelentkezőket személyesen is meghallgatták, majd a decemberi képviselő-testületi ülésen döntöttek az új vezető személyéről. Ennek értelmében Tinnyén 2017. január 1-től az új óvodavezető Szabóné Balla Gabriella lett, akivel először munkába lépésének napján, január 2-án találkoztunk.

Szabóné Balla Gabriella (fotó: Ladányi Péter)

Gabriella már első pillanatban is nagyon lelkes és közvetlen ember benyomását keltette, a beszélgetés legelején kérte, hogy tegeződjünk.

Mondanál néhány szót magadról, a családodról?

Szüleim pedagógusok voltak, édesapám építész is egyben, sok épület renoválása fűződik hozzá. Budapesten születtem és a belvárosban nőttem fel, szüleim vidéken, sokgyerekes családban. Természetesen voltam én is óvodás, az első boldog éveket közösségben töltöttem. Nekem nagyon jó élményeim vannak abból a korból, sokat játszottunk, szerepeltünk, énekeltünk, a mai rohanó világból vissza kell hozni a nyugalmat a közös tevékenységeket, a jót! Nagyszüleim révén a vidéki életet is jól ismerem, sokat voltam náluk Törtelen és Óbudán is. Szüleimet korán elvesztettem, én viszonylag hamar férjhez mentem. Nagy családom van és két kisunokám.

Óvodai évzáró a XIII. kerületi Elektromos Művek vállalati óvodájában 1968-ban
(a képen jobbról a harmadik: Balla Gabriella)

Az óvoda vezetőjeként milyen szakmai háttérre alapozhatsz?

Nem óvodapedagógusnak készültem. Építész végzettségem van eredetileg, mert édesapám ezen a területen tudott engem segíteni.

Mindenképpen tanítani szerettem volna, de miután hamar férjhez mentem, a tanítói diplomát és minden iskolámat, a főiskolát, az egyetemet, a vezetőképzőt már esti és levelező tagozatokon végeztem el. Eközben egy óvodában kezdtem el dolgozni.

Közben elvégeztem a gyógypedagógiát is, a tehetségfejlesztő szakértést az ELTÉ-n Gyarmati Évánál.

Tanítottam óvodapedagógusokat estin, voltak gyakornokaim is. Sajnálom, hogy nagyon sok óvodapedagógus nem marad meg a szakmájában, a legtöbben családi és anyagi okok miatt, meg sokan külföldre mennek. 2014-ben szakértő lettem, az életpálya modell adott lehetőséget a tovább tanulásra (minősítés, tanfelügyelet) az Oktatási Hivatalnál, egyébként mester pedagógusként dolgozom. Ez heti egy alkalmat jelent, ami nekem plusz feladat, de szeretett feladat Itt nagyon sokat tanulok, sok pedagógusnak tudok segíteni sok ötletet tudok ellesni, amit utána be tudok majd hozni az óvodába. Ez tulajdonképpen a sokat hangoztatott élethosszig tartó tanulás, amire szükség is van.

Nagycsoportosok óvodai évzárója 2013-ban (fotó: Szabó Zsigmond)

Azt az óvodát, ahol később intézmény vezető meg helyettes voltam, akkreditált tehetségponttá tudtam tenni több éven keresztül, tehetségműhelyekkel dolgoztunk, Zöld óvoda címet nyertünk, madárbarát óvoda lettünk. Pályázatokat nyertünk és olyan professzionális dolgokat vittünk véghez a szülőkkel közösen (mert ezt csak a szülőkkel közösen lehet), hogy minden kis gyerekben a „tehetség-csillagocskákat” megtaláltuk.

Szavaidból úgy érzem, hogy szereted a gyerekeket.

Minden gyerekért teljesen oda vagyok, teljesen mindegy, milyenek a szülei, családja. Egy gyerek családba születik, csodaként, azt ők gondozzák, nevelik, pedagógusként én teljesen mást is tudok adni a gyereknek. Persze szülőként én is otthon néha másképpen gondolkozom.

Mindenképpen keretet kell adni a gyermekeinknek, mert a pedagógiai hivatás egy holisztikus tevékenység (holisztikus: a teljességre, az egészre törekvő [a szerk.]), az egész személyiséget igénybe veszi. Nincs fárasztóbb, mint másokra figyelni, de csak az tud igazán, aki az önreflexiót (önreflexió: az ember semlegesen, kívülről vizsgálja önmagát, ez tanulható, fejleszthető [a szerk.]) is szorgalmasan gyakorolja. A gyerek a legtisztább ember, visszatükrözi amit adunk neki. A gyerekekkel könnyebb szót érteni, mint a felnőttekkel, ezért is nehéz feladat egy óvoda vezetése.

Nem megszokott, hogy valaki Óbudáról Tinnyére jár dolgozni. Ez hogy alakult nálad?

Az élet úgy hozta, hogy a belvárosból elköltöztünk Óbudára, ahol óvodapedagógusként helyezkedtem el, de minden vágyam az volt, hogy egy családias óvodát vezethessek, ha már én nem tudok saját pénzen saját kis magánóvodát létesíteni. Erre sem helyiségem, sem az anyagai feltételeim nem voltak meg. Lehetett volna a barátokkal közösen kialakítani, de nagyon messze az otthonomtól, a gyerekeimtől.

Amikor ideérkeztem, már ismertem az egész vidéket, régen itt volt a telkünk a 10-es út mellett. Amikor először láttam, beleszerelmesedtem az egész vidékbe, ebbe a miliőbe. Most úgy érzem, hogy itthon vagyok, hogy jó helyen vagyok.

Kicsit azért félek is, mert gyorsan történik minden, de ha nem így történne, akkor az nem én lennék.

Egyik kislányom ide ment férjhez Tinnyére, ők szóltak nekem, hogy itt óvoda vezetőt keresnek. Ez egy páratlan lehetőség volt számomra. A gyerekeim már mind elköltöztek, elvitték az állatokat is: a kutyát, a macskát, az aranyhörcsögöt, a tengerimalacot meg a sünit. Így a lehetőség is adott volt. Eljöttem az óvodába, beszéltem az akkori vezetővel, felmértem a lehetőségeket. Azonnal elkészítettem a pályázatomat, amibe nagyon sok minden leírtam. A középtávú és hosszútávú terveimet, elképzeléseimet és azokat a dolgokat, amiket szerintem azonnal meg kell tenni, hogy az itteni gyerekeket fel tudjuk készíteni az iskolára.

Később a képviselők behívtak meghallgatásra, majd meghozták a döntést, hogy én nyertem el az állást.

Mindez nekem is viszonylag gyorsan történt, és ezzel az életünk megint teljesen felfordult.

A régi munkahelyemen a függönyvarrástól kezdve a karnis szerelésig mindent mi csináltunk, a férjem mindenben segített nekem. Egyszer viccből azt mondta: „Ha még egyszer megnősülök, óvónénit nem veszek feleségül!” Most is azonnal kérdezte, hogy akkor most neki mit kell majd segíteni. Mondtam neki, hogy fuvarozni, azt mindenféleképpen, a többit majd meglátjuk (persze a fúrások nem maradhatnak el...).

A munkába lépésed napján beszélgetünk. Mik az első benyomásaid?

A pedagógusokkal már sikerült megismerkedni, délelőtt tudtam mindegyikükkel beszélgetni, a dadus nénikkel csak ezután fogok leülni.

Szeretettel fordultam a leendő munkatársakhoz, és azt láttam, hogy meg voltak ijedve egy kicsit a változás miatt. Aztán ahogyan beszélgettünk, megnyíltak és egyre jobban feloldódtak. Látszik, hogy tudunk közösen gondolkozni, mindenki az óvodáért, a gyermekekért van. Ezt én látom, de nagyon sok minden megbeszélni valónk is van még.

Számítok az előző óvodavezető támogatására, ő sok évig itt volt átlátja a dolgokat, és tud nekem segíteni. Bizakodó vagyok, mindenféleképpen.

Úgy gondolom, hogy itt Tinnyén megpróbáljuk együtt ezekkel a kollégákkal, pedagógusokkal, dadus nénikkel, akik segítik a munkánkat, nélkülük nem tudnánk létezni, dolgozni. Szeretettel odafordulva és ehhez kell a szülői támogatás és segítség is. Nélkülük nem lehet a gyerekekből kihozni, ami bennük van.

Gabriella arcát a szülők festették ki egy közös bográcsozás alkalmával
a Kőbányai Mászóka Óvodában, 2013-ban

Meg kell nézni, hogy mi az, ami nagyon jó és mi az, amin változtatni kell ahhoz, hogy ez Tinnyén egy olyan óvoda legyen, hogy azt mondják, hogy „- Igen! Gyere ide, nézd meg az óvodát, az óvónéniket, a programot a vezetést! A szép szavakat, tetteket!”.

Ezek szerint lehet már látni valamit, amin változtatni kell?

A pedagógiai programot mindenképpen a sajátunkká kell tenni, az itteni körülményekhez, az itteni családokhoz. Figyelembe kell venni, hogy mik az itteni ősgyökerek, mik a hagyományok és mi az, ami a 3-7 éves korosztálynak betehető. Ezt át kell gondolni, és egy olyan programot kell kitalálni, ami magas szintű de amit aztán végig is lehet csinálni. Természetesen a mai elvárásoknak megfelelően a gyermekek érdekét nézve.

Ezt csak úgy lehet, ha a programot minden pedagógus a magáévá teszi, ez belőlünk kell, hogy jöjjön. Nagyon sok tervem van, de ehhez meg kell egymást ismerni.

Az óvodában eddig is volt pedagógiai program, de úgy gondolom, hogy azt mindenképpen a mai modern kor igényeinek és elvárásainak megfelelően kell átalakítani.

Szerinted mi a legfontosabb egy óvodában?

Elsődleges feladat az óvodában a szocializáció. Ha nincs sok gyermek a családban, vagy pl. ha csonka a család, akkor a gyereknek az óvodában kell megtanulnia, hogy önmagát, a körülötte lévő gyerekeket és a felnőtteket hogyan kell elfogadnia, mert ez az élet, ez a társadalom. Persze vannak olyan gyerekek és felnőttek, akik különlegesek, akik elvannak a maguk világában. Többnyire ezekből a gyerekekből lesznek a tehetségesek, tudósok, de ez nem sok, egy a millió közül.

Egyébként a mottóm is ez:

Milyen gyökerek?

A gyökereket a család és a kapcsolatok, a kultúránk, a nyelvünk jelenti. Aztán a vallás, az értékrendszerünk, a filozófia és az ősbizalom, ami a szeretet.

És a szárnyak?

Ha megnézek egy csillogó szemű gyereket, akkor látom, hogy annak szárnyai vannak. A lényeg, hogy hagyjam a fantáziáját, a képzeletét kiélni, mindezeket tudom segíteni óvodapedagógusként mesékkel. A mesék lehetnek igazak, kitalált történetek szavakkal, önkifejezéssel. Nem mindenféle csiricsáré dolgokkal, mert ez annyi képzavart okozhat a gyerekek fejében, hogy elsikkadnak a szavak, amik nagyon fontosak.

Ha adok nekik egy papírdarabot, egy kockát, egy selyemdarabot, bármit, akkor ő a saját fantáziájából a képzeletéből tudjon alkotni. Ezek az igazi dolgok, egy bábozást, egy mesét, tudjon a társaival játszani, erre vannak különböző játékok az óvodában. Ezek a fontos dolgok. Az óvónéninek nem kell mindig ott lennie és irányítania, de ezt segítenie kell. Az óvodában van hely, idő, eszköz, amiket mi pedagógusok tudunk biztosítani az óvodában. Valamint a családias légkört, amiben a gyerek megnyílhat, és az álmait megvalósíthatja.

Persze vannak jó fejlesztő játékok is, például a családi társas játékok, a készségfejlesztős játékok, korosztályokra lebontva, ezeket lehet alkalmazni, de csak mértékkel.

Mennyi idő kell ahhoz, hogy tisztán látni lehessen a pontos feladatokat?

Nekem nincsenek ilyen időintervallumok, hogy pl. egy év vagy kettő... Csináljuk és legyen meg! Ha nem jó, változtassunk rajta, ha borzasztó, akkor segítsünk! Ha meg jó, akkor meg mindenki jól fogja érezni magát.

Tehát időt nem tudok mondani, mert most már távlatokban gondolkozom, és tudom, hogy nem szabad annyira előre szaladni, mert vannak dolgok, amiket a helyén kell kezelni.

De én én vagyok és én magamat tudom adni. Ha ezt valaki elfogadja, akkor az tud velem együtt létezni. Ha nem, akkor az nehezebb, akkor nem vagyunk egy hullámhosszon. Biztos ilyen is lesz, meg van is ilyen, és azokat megpróbálom kikerülni. Ez nagyon nehéz, de úgy gondolom, hogy annyi minden van már mögöttem, hogy menni fog.

Természetesen van elképzelésem, hogy egy év múlva hol szeretnék tartani, sőt kötelezettségeim is vannak, de addig még annyi minden fog történni.

Birinyi Zsuzsával milyen lesz a munka?

Ő volt a korábbi intézményvezető, de csoportban lévő óvodapedagógusként is dolgozott. Úgy gondolom, hogy egy ilyen intézménynél annyi minden vezetői feladat van, ami teljes embert kíván. Ha mellette még a csoportban is kell lenni, akkor a munka valamelyik része sérül, át kell gondolni, hogy hogyan legyen a jövő.

Ha ezen szeretnénk változtatni, annak már anyagi vonzata is van, mert erre a létszámra, csoportszámra kevés ennyi óvodapedagógus.

Ideális esetben, ha pl. nem korlátoznának a piszkos anyagiak, hogyan képzelnéd el a tinnyei óvoda működését?

Mindenféleképpen egy függetlenített vezetéssel, aki jobban oda tudna figyelni azokra a dolgokra, ami másként nem megy: a pályázatoktól kezdve, a tehetséggondozás, a fejlesztés, a kollégák segítése, a továbbképzések, a szülőkkel való kapcsolattartás. Sajnos egy vezetőnek nagyon sok adminisztratív dolga van. Így is vannak hiányzások, betegségek, amikor be kell ugrani helyettesíteni. A jelenlegi három csoporthoz mindenképpen kell a hat teljes idős óvodapedagógus. A pedagógiai asszisztens adott a törvényi rendelkezésekben, azon leszek, hogy sikerüljön felvenni kolléganőt.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy ez az intézmény 4 csoportos óvodának épült, most a negyedik csoport helyén tornaszoba van. Ugyanakkor gondolnunk kell a jövőre is, itt és a környéken is folyamatosan születnek a gyerekek. Ha egyszer eljutunk odáig, akkor még két óvodapedagógusra szükségünk lesz.

De ez még a jövő zenéje.

(Tinnye, 2017. január 2.)

A fenti interjút az új óvodavezető első munkanapján készítettük. Azóta eltelt egy hónap, ezért Gabriellát ismét megkérdeztük, ezúttal a tapasztalatairól érdeklődtünk.

Mik a tapasztalataid egy hónap után?

Csakis a pozitív dolgokra tudok gondolni. Ami nehézségek adódtak, azt próbálom megoldani, amennyire tudom azonnal, de mindig beleakadok valami váratlanba, ami hozza maga után a következőt. Ez az elmúlt évek nem átgondolt, nem előre tervező gondolkodásából, kényszerhelyzetekből adódhatott. A kezdeti nehézségek ellenére a kollégáim segítsége, az én szemléletem, a szakmai tudásom mindezeket meg fogja oldani, az Önkormányzat, a szülők segítségével.

Sok mindent láttam már, tapasztaltam, az azonnali vészmegoldásokat orvosoltam, nyugodt körülményeket és környezetet biztosítok a gyermekeknek, pedagógusoknak, dajkáknak, szülőknek. Adódnak betegségek, hiányzások, de megoldjuk ezeket is. Épülünk, szépülünk, beindulnak a külön foglalkozások, az angol, a dzsudó, a tánc, a foci folytatódik. A logopédiai foglalkozások, a Delecató mozgásfejlesztés, melyet én is csinálok a haladó csoportnak, továbbra is van. Érkezik hozzánk a bábszínház, a farsangon táncházzal is készülünk, utána a bölcsivel közösen eltemetjük a telet, "Kiszebábot égetünk" az óvoda udvarán, melyen a bölcsiseket megvendégeljük teával, fánkkal.

Ahová idáig fordultam kéréssel, kérdésekkel, mindenhonnan csak a segítést, mellém állást tapasztaltam. Ennyi jó szándékú emberrel rég találkoztam, a gyerekek meg édesek, köszönnek, ölelnek, nekem ez olyan, mintha otthon lennék.

Sikerült egy pedagógiai asszisztenst felvenni az óvodába, aki segíti a pedagógusok munkáját. Jelenleg egy óvónéni betegállomány miatt kiesett, őt próbáljuk pótolni.

A hitemet nem vesztettem el, mindig is bizakodó voltam. Tudok én is elkeseredni, bántanak meg engem is, de ahogyan én fordulok az emberekhez, gyermekekhez azt kapom vissza.

Minden napom izgalmas, mozgalmas, a hétvégéim is az óvodáról szólnak, de ez is kitisztul és majd egy idő után már csak a következő feladatokra kell összpontosítani, mert minden rendben lesz.

Sok dolgom van és lesz, de ezért vagyok itt, a gyermekekért, a jövőért!

(Tinnye, 2017. február 6.)