2019. január 7-én 15 órai kezdettel a tinnyei önkormányzat tanácstermében polgármesteri tájékoztatóra, pontosabban információ cserére került sor. A fő téma az M1 autópályát Esztergommal összekötő M100-as (korábbi nevén R11-es) gyorsút és a Tinnye-Piliscsaba elkerülő út terve volt.
A tájékoztatón Krix Lajos polgármester, dr. Molnár Ede alpolgármester, Darázs Lászlóné képviselő és a hivatal egyik munkatársa mellett főként a Piliscsabai úti lakópark lakóit érdekelte az új elkerülő út terve és részletei, de többen jöttek Tinnye más részéről és Piliscsabáról is. A megjelent egy híján 20 fő barátságos és konstruktív megbeszélést folytatott le.
Előzmények
A hirtelen megszervezett polgármesteri tájékoztató oka az volt, hogy a NIF és a tinnyei önkormányzat által tavaly november végén nyilvánosságra hozott M100-as tervdokumentáción látható, hogy az M100 (R11) gyorsút kapcsán egy Tinnyét és Piliscsabát is elkerülő út is a tervek között szerepel. Ez az elkerülő út az érintettek ingatlanjaitól nem túl messze húzódna, és ők erről korábban nem értesültek.
A polgármesteri tájékoztató (információ csere)
A polgármester bevezetőjében elmondta, hogy minden, ami a tájékoztatón elhangzik, semmilyen kötelezettséget nem ró senkire. Majd hangsúlyozta, hogy az elkerülő úttal kapcsolatban több tájékoztatás is történt. Részletesen sorolta, hogy mikor volt a közmeghallgatás, ill. az önkormányzat új hivatalos újságjában, a Tinnyei Hírekben mikor mi jelent meg. Hozzátette, hogy ő is az internetről értesült arról, hogy az eddig R11-nek nevezett út új neve M100-re változott (az ügyben történt tájékoztatások és nyilvánosságra hozott információk összefoglalása a cikkünk végén található [a szerk.]).
A polgármester tájékoztatta a jelenlévőket, hogy februárban, esetleg márciusban nyilvános közmeghallgatás lesz a témában. Sólyom Gábor, az egyik lakó kérte, hogy ne csak a törvényileg előírt 5 nappal, hanem legalább 2-3 héttel korábban menjenek ki majd az értesítések erről (külön papíron és elektronikusan is). Mindenki dolgozik, nem minden munkahelyen lehet ilyen rövid időn belül szabadságot kivenni. Ráadásul, amíg a Körtvélyest mindig megkapja, az önkormányzat hivatalos lapja, a Tinnyei Hírek több lapszáma nem érkezett meg hozzá.
Több lakó is jelezte, hogy szívesen részt vesz az információ továbbításában (ha kapunk információt a témában, természetesen mi is közzétesszük azt [a szerk.]).
A megbeszélésen talán abban mindenki egyetértett, hogy a már évek óta jelentősen túlterhelt 10-es utat tehermentesítő M10-es út megépítése lenne az egyik legfontosabb prioritás az M100 mellett. Ráadásul ez nem csak Tinnye és Piliscsaba, hanem a 10-es út menti összes település érdekét is szolgálná. Többen javasolták és a polgármester is megerősítette, hogy a környező települések polgármestereivel egyeztetni fog a témában. Krix Lajos elmondta, hogy a tervezett M10-esnek még a környezetvédelmi engedélyei is megvannak.
Krix Lajos hangsúlyozta, hogy nagyon fontosnak tartja, hogy a közmeghallgatáson és a hasonló fórumokon minél több lakó legyen ott.
Nem sokkal az eseményt követően a megbeszélésen részt vevő egyik piliscsabai lakos a facebook-on az alábbi összefoglalót tette közzé:
„Piliscsabai fórumról tájékoztatás!
Kedves Csoporttársak!
Mai napon Tinnyén tájékoztatás volt a tervezett, Piliscsabát, Tinnyét, stb. érintő elkerülő út nyomvonalával kapcsolatban. Bár lényegében mindenkit érint, 15 ember volt csak jelen. Piliscsabai szempontból sokkal okosabb nem lettem, mivel lényegében a tinnyeiek problémája volt terítéken, de az viszont ugyanaz, ami minket is fenyeget. Létezik olyan nyomvonalterv Tinnyén, ami lakóépülettől 70-100 méterre halad. Szóval ők sem boldogok, illetve mi sem, amennyiben az ALDI-tól indul kb. a gázút vonalában az út, ez ugye megy a tó irányába, Garancstetőtől 100-150 méterre (Tinnye-Piliscsaba elkerülő út II. szakasz, 1/A változat). Útvonal tervekről beszélünk, ez még nem elfogadott, értelemszerűen változtatási lehetőséget is magában hordoz. De a felmerülő igények becsatornázása, egyáltalán információ szerzése ezeken a fórumokon lehetséges. Felmerült a közös települési (Piliscsaba, Tinnye, stb.) fórum/egyeztetés lehetősége, amennyiben lesz ilyen, szerintem jöjjön el minél több ember - remélem nem kell magyarázni, hogy ez mennyire közös érdek. Dióhéjban ennyi, remélem hasznos információval szolgáltam.”
Köszönjük.
Az esemény hangfelvétele letölthető, ill. meghallgatható:
R11/M100 Tájékoztatás – Hogy is volt?
2016-10-24: Az R11 tervezésének korai szakaszában ún. keleti és nyugati nyomvonalról volt szó. Ezzel kapcsolatos cikkünkben írunk a két nyomvonal versengéséről és a polgármester által szervezett aláírásgyűjtésről a keleti nyomvonal mellett, ahogyan a NIF elmaradt zsámbéki lakossági fórumáról is. Ekkor már tudni lehetett, hogy a kormányzat (kisebb bizonytalanságot követően) Lázár János váratlan, de annál határozottabb kijelentése szerint a nyugati nyomvonalról döntött. Írásunkat az akkor debütáló (általunk szerkesztett) önkormányzati újság, a TINNYE INFÓ novemberi, bemutatkozó száma is lehozza.
2016-12-07: A tinnyei Kossuth Lajos Művelődési Házban tartott falugyűlésen és közmeghallgatáson Krix Lajos, Tinnye polgármestere az R11 úttal kapcsolatban elmondja: „Tinnye gazdasági fejlődése a keleti nyomvonal esetén lenne garantált. A kormányzat a nyugati nyomvonal felé mozdult el, és bár gyűlnek az aláírások a keleti nyomvonal mellett, azt is meg kell majd vizsgálnunk, hogy milyen ajtó nyílik meg akkor, ha mégis a nyugati nyomvonal kerül majd megvalósításra”. A TINNYE INFÓ decemberi száma beszámol a falugyűlésről és közmeghallgatásról, bemutatva a polgármester fenti gondolatait.
2017-08-16: A tinnyei képviselő-testület 2017. augusztusi ülésén Török Éva képviselő kérdésére Krix Lajos elmondja, hogy a nyugati nyomvonal koncepciójának, tanulmánytervének kidolgozására írtak ki pályázatot. Ez az információ az általunk alapított és szerkesztett független Körtvélyes c. lap 2017. novemberi számának 7. oldalán, a képviselő-testületi ülésről szóló beszámoló cikkünk legvégén jelenik meg.
2018-04-11: Az önkormányzat honlapján megjelenik az M1-et Esztergommal összekötő gyorsforgalmi úttal kapcsolatos, 2018. április 16-i közmeghallgatás meghívója. Ebben ugyan szerepel, hogy szó lesz a bekötőutakról és a csomópontokról is, de a meghívó az elkerülő útról vagy utakról semmilyen említést nem tesz.
2018-04-16: Tinnyén megtartják a közmeghallgatást (ahogyan akkoriban az összes érintett településen is), csekély érdeklődéssel. A közmeghallgatáson már bemutatásra kerül a Tinnye-Piliscsaba elkerülő út terve is. Ugyanezen a napon jelenik meg (nem a mi szerkesztésünkben [a szerk.]) a Tinnyei Hírek című, új önkormányzati újság legelső, áprilisi száma, amelynek 4. oldalán megtalálható a közmeghallgatás meghívója, mellette a nyugati nyomvonal régi, 2016-os rajzával. A Körtvélyes 2018. májusi számában olvasói levél foglalkozik a közmeghallgatással és a Tinnyei Hírekben megjelent meghívóval (Sajnos az olvasói levél mellett a NIF szerzői jogokra hivatkozó tiltása miatt csak a NIF honlapján is megjelent – bár legalább friss – térképvázlat jelenhetett meg, amely elkerülő utat nem tartalmazott. Az elkerülő utat is tartalmazó nagy felbontású, részletes térkép nyilvánosságra hozatalát a NIF nem engedélyezte [a szerk.]). A Tinnyei Hírek júniusi lapszámának 8. oldalán számol be a közmeghallgatásról (a Tinnyei Hírek júniusi lapszámához sajnos nem tudunk link-et adni, mert az önkormányzat honlapján a lapszámra mutató hivatkozás hibás [a szerk]).
2018-05-16: A tinnyei képviselő-testület előzetes véleményezés céljából májusi ülésén tárgyalta és fogadta el az R11 gyorsút pontosított nyomvonalát és a Tinnye-Piliscsaba közös elkerülő szakasz „A” változatát (amely az R11 és 1133 számú út kapcsolatát biztosítja) azzal, hogy az elkerülő szakasz az R11 gyorsúttal egyidejűleg épüljön meg. A Tinnyei Hírek a júniusi lapszám 3. oldalán számol be a képviselő-testületi ülésen hozott döntésről (a Tinnyei Hírek júniusi lapszámához sajnos nem tudunk link-et adni, mert az önkormányzat honlapján a lapszámra mutató hivatkozás hibás [a szerk]).
2018-11-16: A kormányhivatal honlapján megjelenik a tervezett M100-as út (és a tinnyei/piliscsabai elkerülő út) vizsgálati dokumentációja. Az elkerülő út több változata is szerepel már a terjedelmes dokumentációban, tehát mind az első szakasz, mind a második szakasz letölthetővé válik (persze az más kérdés, hogy mindenki, aki most tölti le, láthatja, hogy időközben frissítették a letölthető fájl tartalmát: újabb kiegészítések, fájlok kerültek bele, még decemberi anyag is található benne… [a szerk.]).
2018-11-26: A tinnyei önkormányzat honlapján is megjelennek a vizsgálati dokumentáció linkei.
2019-01-06: Több facebook csoportban is megjelenik, hogy másnap a tinnyei önkormányzat tanácstermében polgármesteri tájékoztatóra kerül sor.
2019-01-07: Polgármesteri tájékoztató, ill. információcsere az M100-as út kapcsán tervezett, Tinnyét és Piliscsabát elkerülő út tervezetével kapcsolatban.