Page header
 Főoldal Ma:  Üveg 4 nap múlva:  Kommunális,  Szelektív

Tinnyei képviselő-testületi ülések

2019. július 17.

2019.07.20., Ladányi Péter

Címkék: Képviselő-testületi ülések Közélet Tinnyén ezt lehet?

2019. július 17-én délután 3 órától a képviselő-testület ismét ülésezett. Bár az ülés nem rendkívüli, hanem ún. „rendes” ülés volt, az önkormányzat honlapján mégsem jelent meg időben az ülés napirendje, csak az ülés napján, pár perccel 10 óra után.
(a napirendi pontok előterjesztéseit és határozati javaslatait a jogszabályok szerint és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság korábbi felszólításának megfelelően is elérhetővé kellene tenni a honlapon a benyújtás időpontjában, tehát napokkal az ülés előtt; a hivatal ezt sajnos soha nem teszi meg [a szerk.])
Az ülésről a BKTV ezúttal nem készített videófelvételt, és a meghirdetés jogellenes módja miatt én sem tudtam az ülésen részt venni. Szerencsére a körülmények ellenére mégis sikerült az ülés hangfelvételét megkapnunk (nem az önkormányzattól), így az ülést most Önök is meghallgathatják. A hangfelvételt Czuczor Szabolcs készítette (köszönjük!).

A képviselő-testületi ülést jogszerűtlenül hirdették meg (forrás: tinnye.hu)

A képviselő-testület az ülésen döntött az idei szociális tűzifa pályázatról, a május végi özönvízszerű esőzéssel kapcsolatos vis maior önerőről, a közétkeztetés közbeszerzésének kiírásáról, a civil szervezetek és a református gyermektábor támogatásáról és a tinnyei hivatalnál tartandó igazgatási szünetről. A képviselők módosították a Király-völgyet érintő változtatási tilalmat, mostantól a telekalakítás nem lehetséges, de építkezésre már lesz lehetőség. Ha megkapjuk az ülés hivatalos jegyzőkönyvét, frissítjük cikkünket.

(A cikk a képviselő-testületi ülés hangfelvétele alapján készült; a hivatalos jegyzőkönyvet cikkünk készítésekor még nem hozták nyilvánosságra. [a szerk.])

Napirend
1. Szociális tűzifa pályázaton való részvétel és önrész elfogadása
2. Változtatási tilalom elrendelésének módosítása
3. Vis maior /EBR42: 450607/ pályázat saját erő döntés
4. Közétkeztetés közbeszerzés kiírása
5. Civil szervezetek pályázatának elbírálása
6. Döntés a Református tábor támogatásáról
7. 2019. I. félévi gazdálkodásról tájékoztató
8. Igazgatási szünet
9. Polgármesteri beszámoló a két ülés között történt eseményekről
10. Lejárt határidejű határozatok
11. Egyebek
Letölthető hangfelvételek, dokumentumok

Jelenlévők: Krix Lajos polgármester, dr. Molnár Ede Levente alpolgármester,
Darázs Lászlóné, Lőrincz László, Nagy Jenő és Török Éva képviselők,
dr. Imre Gábor jegyző, Németh Nikolett jegyzőkönyv vezető

Napirend

 20190717_00_Napirend.mp3

Krix Lajos: Köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy a képviselő­-testület tagjai közül 6 fő jelen van, Naszvadi Győző szabadságát tölti, nem tud részt venni a mai ülésen. Az ülés határozatképes, a jegyzőkönyvet Németh Nikolett vezeti.

A napirendi pontok közé javasolja 7. pont után felvenni a hivatalt érintő igazgatási szünettel kapcsolatos javaslatát. Az elfogadott napirendek és sorrendjük:

1. Szociális tűzifa pályázaton való részvétel és önrész elfogadása
2., Változtatási tilalom elrendelésének módosítása
3. Vis maior /EBR42: 450607/ pályázat saját erő döntés
4. Közétkeztetés közbeszerzés kiírása
5. Civil szervezetek pályázatának elbírálása
6. Döntés a Református tábor támogatásáról
7. 2019. I. félévi gazdálkodásról tájékoztató
8. Igazgatási szünet
9. Polgármesteri beszámoló a két ülés között történt eseményekről
10. Lejárt határidejű határozatok
11. Egyebek

 Elfogadva: 6 igen, 0 nem, 0 tartózkodás

1. Szociális tűzifa pályázaton való részvétel és önrész elfogadása

 20190717_01_Szocialis_tuzifa_palyazatok.mp3

 Elfogadva: 6 igen, 0 nem, 0 tartózkodás

2. Változtatási tilalom elrendelésének módosítása

 20190717_02_Valtoztatasi_tilalom_elrendelesenek_modositasa.mp3

 Elfogadva: 6 igen, 0 nem, 0 tartózkodás

3. Vis maior /EBR42: 450607/ pályázat saját erő döntés

 20190717_03_Vis_maior_palyazat_onero.mp3

 Elfogadva: 5 igen, 1 nem, 0 tartózkodás

4. Közétkeztetés közbeszerzés kiírása

 20190717_04_Kozetkeztetes_kozbeszerzes_kiirasa.mp3

 Elfogadva: 6 igen, 0 nem, 0 tartózkodás

5. Civil szervezetek pályázatának elbírálása

 20190717_05_Civil_szervezetek_palyazata.mp3

 Elfogadva: 6 igen, 0 nem, 0 tartózkodás

6. Döntés a Református tábor támogatásáról

 20190717_06_Reformatus_gyermektabor_tamogatasa.mp3

 Elfogadva: 6 igen, 0 nem, 0 tartózkodás

7. 2019. I. félévi gazdálkodásról tájékoztató

 20190717_07_Tajekoztato_az_1_feleves_gazdalkodasrol.mp3

(a képviselő-testület nem szavazott a napirendi pontról [a szerk.])

8. Igazgatási szünet

 20190717_08_Igazgatasi_szunet.mp3

 Elfogadva: 4 igen, 1 nem, 1 tartózkodás

9. Polgármesteri beszámoló a két ülés között történt eseményekről

 20190717_09_Polgarmesteri_tajekoztato.mp3

 Elfogadva: 6 igen, 0 nem, 0 tartózkodás

10. Lejárt határidejű határozatok

 20190717_10_Lejart_hatarideju_palyazatok.mp3

 Elfogadva: 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodás

(Lőrincz László képviselő közben kiment [a szerk.])

11. Egyebek

 20190717_11_Egyebek.mp3

     


Hangfelvételek, videók:

 20190717_00_Napirend.mp3
 20190717_01_Szocialis_tuzifa_palyazatok.mp3
 20190717_02_Valtoztatasi_tilalom_elrendelesenek_modositasa.mp3
 20190717_03_Vis_maior_palyazat_onero.mp3
 20190717_04_Kozetkeztetes_kozbeszerzes_kiirasa.mp3
 20190717_05_Civil_szervezetek_palyazata.mp3
 20190717_06_Reformatus_gyermektabor_tamogatasa.mp3
 20190717_07_Tajekoztato_az_1_feleves_gazdalkodasrol.mp3
 20190717_08_Igazgatasi_szunet.mp3
 20190717_09_Polgarmesteri_tajekoztato.mp3
 20190717_10_Lejart_hatarideju_palyazatok.mp3
 20190717_11_Egyebek.mp3

A tinnyei önkormányzat kapcsolódó oldalai:

Képviselő-testületi ülések jegyzőkönyvei
Önkormányzati határozatok
Önkormányzati rendeletek

Ha tetszik Önnek ez a cikk, ossza meg ismerőseivel:

Iratkozzon fel RSS hírfolyamunkra!

Az RSS az egyik legrégebbi és legelterjedtebb technológiája a hírek elkötelezettség nélküli olvasásának. Nem kell telepítenie semmit és nem kell átadnia személyes adatait senkinek. Csak kapcsolódjon hírfolyamunkhoz és valahányszor új cikket publikálunk, személyes RSS olvasója értesíti Önt pont úgy, ahogy azt Ön kívánja.

Feliratkozás

Javasoljuk az RSS olvasónk használatát. Ingyenes.

Látogassa meg Facebook oldalunkat!

Inkább egy közösségi lény? Látogassa meg Facebook oldalunkat és kövessen minket ott. Oldalunkon a főbb cikkeinken kívül a környékbeli közösségi oldalak érdekes és releváns bejegyzéseiről is tájékozódhat. Ossza meg bejegyzéseinket ismerőseivel, beszélje meg őket más olvasókkal és élvezze a megbízható forrásból származó aktuális és érdekes híreket.

Megnézem

Értékelje munkánkat!

A Körtvélyes szerkesztőjeként végtelenül büszke vagyok arra, hogy többé-kevésbé rendszeres időközönként olyan univerzális kiadvánnyal lephetem meg Tinnye lakosságát, ami remek alapanyag papírrepülő hajtogatáshoz, alátétnek zöldség pucoláshoz, bélésnek szemetes kukába vagy gyújtósnak kandallóba.

Viszont elégedettséggel tölt el az is, amikor arról értesülök, hogy az újság valamelyik írása felkeltette olvasónk érdeklődését. Meleg szívvel gondolok azokra, akik az egész újságot elolvassák, esetleg fel is idézik valamelyik cikkét. Széles mosoly ül az arcomra, amikor valaki azzal fogad vagy keres meg, hogy szívesen adna interjút az egyik lapszámba. És végtelen hálát érzek akkor, amikor valaki úgy dönt, hogy részt vállal a tinnyeiek hiteles és tényleges tájékoztatásának kihívásaiban.

Ha az Ön számára is fontos, hogy a helyi történések híre azokhoz is eljussanak, akiknek nincs internet kapcsolata vagy jobb szeretik a helyi híreket kézbe véve lapozgatni, támogassa munkánkat! Fejlesszük közösen a tinnyei kommunikációt!

Írjon nekünk!

Küldje el nekünk cikk javaslatát, olvasói levelét, helyi vagy régiós híreit, közéleti vagy személyes élménybeszámolóját, vagy adjon fel apróhirdetést!

E-mailt küldök mutasd az e-mail címet

Jelentessen meg lapunkban fizetett hirdetést vagy vállaljon részt a Körtvélyes nyomdai költségeiben és a tinnye.info online működtetésében a CZMB Bt. CIB Bank Zrt.-nél vezetett

számú „Körtvélyes támogatás” közleménnyel történő átutalással. Támogassa Ön is a független helyi újságírást!

Olvasóink nevében is köszönöm szépen.

Czuczor Szabolcs,
felelős szerkesztő

Továbbiak a témákban:

Meghívó önkormányzati képviselő-testületi ülésre

2023. május 18. (csütörtök), 17 órára a hivatal tanácstermébe

2023.05.16. 13:03

Meghívó önkormányzati képviselő-testületi ülésre

2023. április 24. (hétfő), 17 órára a hivatal tanácstermébe

2023.04.22. 08:20

Meghívó önkormányzati képviselő-testületi ülésre

2023. április 6. (csütörtök), 17 órára a hivatal tanácstermébe

2023.04.05. 16:54

Önkormányzati hírösszefoglaló

Rajzpályázat, Gondosóra program, képviselő-testületi ülés

2023.02.22. 10:55

Meghívó közös önkormányzati képviselő-testületi ülésre

2023. január 25. (szerdán) 18:00-kor

2023.01.22. 20:22

Meghívó önkormányzati képviselő-testületi ülésre

2022. november 23. (szerda), 16 órára a hivatal tanácstermébe

2022.11.22. 10:24

Meghívó önkormányzati képviselő-testületi ülésre

2022. október 26. (szerda), 16 órára a hivatal tanácstermébe

2022.10.25. 07:31

Változik a tinnyei képviselő-testület összetétele

Ladányi Péter lemondott, ezért új képviselő kerül a testületbe

2022.10.01. 09:40

Önkormányzati hírösszefoglaló

Barnakőszén igényfelmérés, KT ülés 2022. június 29. (szerdán): befagyasztott TOP+ pályázatok, művház részleges energetikai felmérése, rendelet a zöldterületek fenntartásáról, társadalmi egyeztetés a közösségi együttélés alapvető szabályairól, rendelet a közterületek használatáról, rendelet a partnerségi egyeztetések helyi szabályairól, lehetséges lángossütő a Pohl-udvarban, a református temető másfél milliós zöldterület-karbantartási költségei, nehézségek az önkormányzat bérbe adott ingatlanjai kapcsán, megszűnő közkutak, erdő beépítésre szánt belterületté jelölése

2022.09.25. 16:14

Önkormányzati hírösszefoglaló

Többgenerációs családok rezsi támogatása, helyi ügysegéd helyett vörösvári kormányablak vagy kormányablak busz

2022.09.13. 08:52

Szent István napi ünnepség és tinnyei falunap

Főzőversennyel, játékos vetélkedővel és az elmaradhatatlan tűzijátékkal

2022.08.18. 10:48

Pufi mellény? De Lorean? 1,21 gigawatt?

Tényleg ez kell, ha ott akarok lenni egy képviselő testületi ülésen?!

2022.08.11. 08:55

Meghívó önkormányzati képviselő-testületi ülésre

2022. június 29. (szerda), 15 órára a hivatal tanácstermébe

2022.06.27. 12:19

Meghívó önkormányzati képviselő-testületi ülésre

2022. május 25. (szerda), 15 órára a hivatal tanácstermébe

2022.05.25. 05:48

Önkormányzati hírösszefoglaló

Eladó építési telkek, igazgatási ügyintéző kerestetik, ismét elérhető az ügysegéd

2022.05.11. 18:39

Meghívó önkormányzati képviselő-testületi ülésre

2022. április 26. (kedd), 16 órára a hivatal tanácstermébe

2022.04.22. 17:46

Meghívó önkormányzati képviselő-testületi ülésre

2022. március 9. (szerda), 16 órára a hivatal tanácstermébe

2022.03.07. 07:39

Meghívó önkormányzati képviselő-testületi ülésekre

Közös: 2022. február 21. (hétfő) 18:00-kor, tinnyei: 2022. február 24. (csütörtök) 16:00-kor

2022.02.20. 09:32

Meghívó önkormányzati képviselő-testületi ülésre

2022. január 27. (csütörtök), 15 órára a hivatal tanácstermébe

2022.01.21. 21:29

Önkormányzati képviselő-testületi ülés ELHALASZTVA

De hivatalosan az is csak ma reggel derült ki, hogy eredetileg ma délután lett volna az ülés

2021.12.15. 11:43

Meghívó önkormányzati képviselő-testületi ülésre

2021. december 15. (szerda), 15 órára a hivatal tanácstermébe

2021.12.08. 21:30

Videó Tinnye Önkormányzatának képviselő-testületi üléséről: 2021.11.04. 15:00

A tartalomból: Az e-mail mint nem írásos forma? Percenkénti szavazások futószalagon, település rendezés M100 kapcsán, belterületbe vonások és átminősítések, mi lesz a „Zöli” helyén?…

2021.11.07. 21:29

Meghívó önkormányzati képviselő-testületi ülésre

2021. november 4. (csütörtök), 15 órára a hivatal tanácstermébe

2021.11.03. 08:33

Meghívó közmeghallgatásra

2021. október 20. (szerda), 18 órára az iskola tornatermébe

2021.10.09. 12:59

Videó Tinnye Önkormányzatának képviselő-testületi üléséről: 2021.09.29. 15:00

A tartalomból: költségvetés, tejház, utcanévadás, civil pályázatok, gazdasági program, szociális tűzifa, Bursa Hungarica ösztöndíj, önerős útépítés, M100 és a tranzitforgalom…

2021.10.01. 12:12

Videó a Tinnye és Pilisjászfalu Közös Önkormányzatának képviselő-testületi üléséről: 2021.09.28. 17:30

A tartalomból: közös hivatal költségvetése, megállapodása, beszerzési szabályzatának módosítás

2021.09.30. 09:32

Meghívó önkormányzati képviselő-testületi ülésre

2021. szeptember 29. (szerda), 15 órára a hivatal tanácstermébe

2021.09.22. 15:04