Page header
 Főoldal 5 nap múlva:  Zöld 6 nap múlva:  Kommunális

Életút-Interjú

avagy Sanyi bácsi meséi, 4. rész

2019.08.30., PS

Címkék: Kultúra

Érdekes történetek, pillanatok

Az ember életében történnek pillanatok, melyek a szomorúságot messzi elüldözik, sokszor megkacagtatnak sokakat, velem is megtörténtek ilyenek, mesélek néhányat ezekből. Egyszer, úgy 8 éves lehettem, amikor az erdőszélen lovagoltam, természetesen nyereg nélkül.

A kép illusztráció (forrás: pixabay.com)

Kiválasztottam Édesapám legszebbik lovát, felültem, rá és a Tisza töltésén lovagoltam, közben a bokrok mögül elém ugrott egy őz. Nem mentem vágtában, mégis, ahogy a ló leblokkolt, megállt, én a feje felett átrepülve, landoltam a szederindás bokrok közé. Ez nem is lett volna baj, ha a lábaimra bírtam volna állni, azok sajnos mozgásképtelenné váltak, szerencsém az volt, hogy a hűséges lovam megállt. Beleirányítottam egy kiszáradt kubikgödörbe, a lovam megvárta, amíg felkapaszkodom a hátára, és hazavitt. Nem kellett, hogy irányítsam.

Máskor, amikor mentem iskolába, az árokszélen egy kis madár félig megfagyva üldögélt. Megsajnáltam szegényt, betettem a zsebembe, és úgy gondoltam (én kis naiv), hogy ott majd mire hazafelé megyek, felmelegszik és engedem elrepülni. Ám a sors nem mindig kegyes az emberhez, a drága kis pajtások elmondták titkomat a tanító néninek (Jolánka néninek), aki megparancsolta: „Azonnal vidd vissza oda, ahonnan elhoztad!” – ami jó pár km-re volt onnan (a döntés ki tudja, helyes volt-e vagy sem).

Az iskola otthonunktól pár kilométer távolságra lehetett, általában a laposabb részeken a víz megfagyott, jókat lehetett a jégen korcsolyázni, ezt a visszatérő alkalmat kihagyni kár lett volna. Igen ám, az én elég sűrű balszerencséim közé tartozott, hogy beszakadt alattam a jég, és csurom vizesen rohantam haza. Bármennyire fáztam, az vigasztalt, hogy sok jó barát, osztálytárs mind ezt tette, igaz a tanyák lassan üresek lettek, amerre futottam, és nem mehettem sehová bemelegedni, mert a harmincas években kitelepítések voltak, sok iskolatársam családját kitelepítették az országból. Síró szemekkel búcsúztunk el tőlük, az egész osztály, mindannyian sokáig emlékeztünk szomorú sorsukról, országunkban talán évtizedeken át mindig volt valami, ami a nép „az istenadta nép” életét megkeserítette.

A hajógyárban volt egy igen vicces történet is, a Léces története. Misi bácsi igen jó hajóács, aki az ácsmunka mellett szinte mindenes volt, ahol szükség volt rá, mindenütt ott volt. Az 1950-es évek elején még a hajójavítóban az étkeztetés önálló volt, a megmaradt ételmaradékot odaadták az egyik dolgozónak, aki cserébe év végén egy hízott sertést adott érte az üzemnek. Misi bácsi vállalta a bölléri munkát, a hízó feldolgozását. Amikor a karácsony előtti egyik napon bekövetkezett a feldolgozása a hízott sertésnek, a főböllér annak rendje, módja szerint leszúrta szegény jószágot, és elengedte, hogy minden vére kicsöpögjön és a hús ne legyen véres. Ám a szegény jószág menekülni próbált, felállt. Misi bácsi kétségbe esve rohant utána, lécet kapott a kezébe, azzal akarta visszafogni a jószágot, ami sikertelennek bizonyult. A jószág egyenesen a Tiszába ugrott, a Tiszát átúszva a túloldalt kötött ki, és ott esett össze. Misi bácsi azután csónakkal hozta vissza az ebédnek valót. Szépen feldolgozta, jó ebéd lett belőle. Ezért elnevezték őt Lécesnek.

(folytatjuk…)

 

(a cikk a Körtvélyes 12., 2019/06-os lapszámában jelent meg [a szerk.])

 

Ha tetszik Önnek ez a cikk, ossza meg ismerőseivel:

Iratkozzon fel RSS hírfolyamunkra!

Az RSS az egyik legrégebbi és legelterjedtebb technológiája a hírek elkötelezettség nélküli olvasásának. Nem kell telepítenie semmit és nem kell átadnia személyes adatait senkinek. Csak kapcsolódjon hírfolyamunkhoz és valahányszor új cikket publikálunk, személyes RSS olvasója értesíti Önt pont úgy, ahogy azt Ön kívánja.

Feliratkozás

Javasoljuk az RSS olvasónk használatát. Ingyenes.

Látogassa meg Facebook oldalunkat!

Inkább egy közösségi lény? Látogassa meg Facebook oldalunkat és kövessen minket ott. Oldalunkon a főbb cikkeinken kívül a környékbeli közösségi oldalak érdekes és releváns bejegyzéseiről is tájékozódhat. Ossza meg bejegyzéseinket ismerőseivel, beszélje meg őket más olvasókkal és élvezze a megbízható forrásból származó aktuális és érdekes híreket.

Megnézem

Értékelje munkánkat!

A Körtvélyes szerkesztőjeként végtelenül büszke vagyok arra, hogy többé-kevésbé rendszeres időközönként olyan univerzális kiadvánnyal lephetem meg Tinnye lakosságát, ami remek alapanyag papírrepülő hajtogatáshoz, alátétnek zöldség pucoláshoz, bélésnek szemetes kukába vagy gyújtósnak kandallóba.

Viszont elégedettséggel tölt el az is, amikor arról értesülök, hogy az újság valamelyik írása felkeltette olvasónk érdeklődését. Meleg szívvel gondolok azokra, akik az egész újságot elolvassák, esetleg fel is idézik valamelyik cikkét. Széles mosoly ül az arcomra, amikor valaki azzal fogad vagy keres meg, hogy szívesen adna interjút az egyik lapszámba. És végtelen hálát érzek akkor, amikor valaki úgy dönt, hogy részt vállal a tinnyeiek hiteles és tényleges tájékoztatásának kihívásaiban.

Ha az Ön számára is fontos, hogy a helyi történések híre azokhoz is eljussanak, akiknek nincs internet kapcsolata vagy jobb szeretik a helyi híreket kézbe véve lapozgatni, támogassa munkánkat! Fejlesszük közösen a tinnyei kommunikációt!

Írjon nekünk!

Küldje el nekünk cikk javaslatát, olvasói levelét, helyi vagy régiós híreit, közéleti vagy személyes élménybeszámolóját, vagy adjon fel apróhirdetést!

E-mailt küldök mutasd az e-mail címet

Jelentessen meg lapunkban fizetett hirdetést vagy vállaljon részt a Körtvélyes nyomdai költségeiben és a tinnye.info online működtetésében a CZMB Bt. CIB Bank Zrt.-nél vezetett

számú „Körtvélyes támogatás” közleménnyel történő átutalással. Támogassa Ön is a független helyi újságírást!

Olvasóink nevében is köszönöm szépen.

Czuczor Szabolcs,
felelős szerkesztő

Továbbiak a témákban:

Gyereknap 2023. május 21.

Május utolsó előtti vasárnapján, délután, a Pohl udvarban

2023.05.16. 12:49

Önkormányzati hírösszefoglaló

Rajzpályázat, Gondosóra program, képviselő-testületi ülés

2023.02.22. 10:55

Tinnyei Búcsú

A július 23-i hétvégén a faluközpontban, a focipályánál

2022.07.19. 21:21

Gyereknap Tinnyén

Május 29-én vasárnap délután

2022.05.27. 17:20

Közművelődési munkatárs elérhetőségei

2022.02.28. 13:04

A Bacchus Consort zenekar tart családi koncertet Tökön

2022. január 28-án 18:00-tól a Töki Művelődési Házban

2022.01.22. 14:12

Álláspályázat a tinnyei közös önkormányzatnál

Aljegyzői munkakör betöltésére

2021.11.20. 08:17

Álláspályázat a tinnyei közös önkormányzatnál

Közművelődési munkatárs munkakör betöltésére

2021.11.15. 08:15

Lélekjelenlét

címmel nyílt meg Monostori Ferenc önálló kiállítása Zsámbékon, ami november elejéig még megtekinthető

2021.10.17. 16:30

Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázat

Elérhető tinnyei hallgatók számára is

2021.10.09. 16:35

Magyarország 365 Fotópályázat

16 éven felüli amatőr és hivatásos fotográfusoknak

2021.10.09. 13:34

Retro számítógép kiállítás 90 km-re Tinnyétől

Ha Fülén jár, ma még megtekintheti – élménybeszámoló és ajánló

2021.09.19. 11:15

Digitális vs. otthoni tanulás

Kreatív pályázat iskolásoknak

2021.04.06. 08:27

Online nyílt nap az ELTE Informatikai Karán

Csütörtökön délután 3-tól, regisztrálj időben!

2021.01.26. 09:46

Csak látszik a betlehemi csillag Tinnyéről!

Még ha nem is egy csillagként, de ott van(nak)

2020.12.26. 17:22

Szenteste nem lesz kijárási korlátozás

December 24-én nem lesz gond, ha este 8 után érünk haza

2020.12.23. 12:57

800 év után ismét ragyog a betlehemi csillag

Hétfőn este szemeket az égre, hátha nem lesznek felhők!

2020.12.20. 12:43

Nyílt nap az ELTE Informatikai Karán

Regisztrálj szerdáig és less be a kulisszák mögé online!

2020.12.01. 12:01

100 GB adatforgalom az otthonról mobilnetezőknek

A Telenor újabb év végi könnyítése a lakossági felhasználóknak

2020.12.01. 10:14

Regényes természet címmel irodalmi pályázat indult

Ifjúsági regényeket várnak a környezetvédelem, a klímaváltozás és az aktív turizmus összefüggései témájában

2020.11.30. 12:38

Forgalmi díj mentesen érhetőek el oktatási oldalak

Újabb mobilszolgáltatói kedvezmény az otthon tanulás könnyítéséért

2020.11.23. 09:02

Ingyenes internet digitális oktatással érintett családoknak (Frissítve 2020.11.17. 16:20-kor)

A kedvezmény első körben egy hónapig tart, néhány szolgáltató már nyilatkozott is.

2020.11.15. 11:46

Pályázati felhívás

Rendőri pálya választásának ösztönzésére

2020.04.25. 11:57

Életút-Interjú

avagy Sanyi bácsi meséi, 3. rész

2019.06.02.

Életút-Interjú

avagy Sanyi bácsi meséi, 2. rész

2019.01.02.

Életút-Interjú

avagy Sanyi bácsi meséi, 1. rész

2018.10.24.

A budajenői székely betlehemes

2017.11.27.