Gyermekkorunkban bizonyára sokan álmodtunk arról, milyen fantasztikus lehet űrhajósnak lenni. Immáron bő fél évszázada látogatjuk a súlytalanság világát, de nem is gondolnánk, hogy amit mi, „Földhöz ragadt” ábrándozók hihetetlen egyszerűséggel végzünk el naponta akár több alkalommal is – az egyszerűség kedvéért nevezzük ezt most I. számú és II. számú tevékenységnek –, az az űrhajósoknak máig komoly kihívást jelent. E kihívás leküzdésében, illetve megkönnyítésében kéri most a NASA (az amerikai űrkutatási hivatal) a Te segítségedet:
Tervezz űrvécét!
A pályázat apropója az, hogy 2024-ben a NASA újra embert tervez küldeni a Holdra, hogy ott egyfelől megalapozzák a tartósabb jelenlétet, másfelől felkészüljenek egy nagyobb ugrásra, a Marsra történő utazásra. Az égitestekig tartó út mikrogravitációs környezetben (súlytalanságban), az égitesteken való tartózkodás pedig a földi tömegvonzás töredékében történik majd (a tárgyak súlya a Holdon kb. hatoda, a Marson kevesebb mint fele a Földön mérhetőhez képest), így egyik környezetben sem biztosított az angol vécék általunk megszokott kényelme. A jelenlegi módszer azonban – ahogy az az alábbi videóból is kikövetkeztethető – kényelmetlen, körülményes és meglehetősen idejét múlt:
Suni Williams asztronauta 2013-ban bemutatja az űrállomás tolaettjét, miközben választ ad a kérdésre, „Hogyan pottyantasz az űrben?” A válasz ezúttal nem 42.
Az űrhivatal két kategóriában hirdette meg kihívást:
- Technikai kategória – felnőtteknek,
- Junior kategória – 18 év alatti fiataloknak.
A kihívás összdíjazása 35 ezer dollár (11 millió forint), a jelentkezési határidő 2020. augusztus 17. A pályamunkákban specifikált eszköznek az alábbi feltételeknek kell eleget tennie:
- Mikrogravitációs és holdi gravitációs környezetben is képes a feladatát ellátni,
- nem lehet nezebb 15 kg-nál,
- nem lehet nagyobb 0,12 m³-nél,
- teljesítmény felvétele kevesebb 70 W-nál,
- halkabb egy fürdőszobai ventilátornál (zajszintje alacsonyabb 60 dB-nél),
- 150…195 cm-es testmagasságú, valamint 48…131 kg-os testsúlyú nők és férfiak számára egyaránt könnyű a használata.
További részletek és jelentkezés a https://www.herox.com/LunarLoo honlapon.
Címlapkép: Thomas Malyska, Pixabay