Page header
 Főoldal Ma:  Kommunális,  Szelektív 7 nap múlva:  Kommunális

Véleménye van az M100-as településrendezési eszközökbe illesztéséről?

Írja meg észrevételeit a főépítésznek! Két hete van rá. Tavaly már megírta? Az nem számít.

2021.05.13. 17:05, Czuczor Szabolcs

Forrás: www.tinnye.hu Címkék: M100 (R11) Közélet Közérdekű

Tinnye önkormányzata a honlapján tegnap délután megjelent felhívás révén újabb együttműködésre kéri fel Tinnye lakosságát. Ezúttal az M1-es autópályát Esztergommal összekötni tervezett M100-as (korábbi nevén R11-es) gyorsforgalmi úttal, illetve annak településrendezési eszközökbe illesztésével kapcsolatban mondhatjuk el véleményünket. A közzétett partnerségi egyeztetést megalapozó 24 oldalas tervanyag a hivatal honlapjáról tölthető le. Reméljük ez később is elérhető marad.

Emlékeztetőül: a 2019 decemberében közzétett partnerségi dokumentációk az önkormányzati honlap tönkremenetele, majd fél évvel későbbi helyrehozatala után sem lettek elérhetővé téve. Ahogy sajnos máig nem elérhető számos közérdekű, törvény által rendelt dokumentum sem.

Jelen tervdokumentum Tinnye azon részeire fókuszál, amit a tervezett M100-as gyorsforgalmi és annak bekötő útja, valamint a korábbi (jelenleg is hatályos) terveken látható, de aktualitásukat vesztő nyomvonalak érintenek:

Hatályos Településszerkezeti terv módosítása - M100 gyorsforgalmi út (M1-Esztergom), Tinnye-Piliscsaba bekötőút I. szakasz (M100-1133 sz. utak között) (fotó: Z. É. Műhely Kft., tinnye.hu)

A dokumentáció érdekessége, hogy az „elkerülő” megnevezést kizárólag magára az M100-asra alkalmazza. Az az út viszont, ami a majdan létesített únyi csomópontból kiindulva az öreg Makkfa mellett, a település lakóövezetei között elhaladva köti majd össze az M100-ast a 1133-as sz. úttal (a Garancsi-tó felé vezető Piliscsabai úttal), szisztematikusan „Tinnye-Piliscsaba bekötőút” néven van nevezve. Ez a 2019-es év heves lakossági vitáinak tükrében kissé megdöbbentőnek tűnhet, hiszen annak idején az únyi csomópont mellett érvelők mindegyike ezt az utat tekintette Tinnye megmentőjének. Most azonban, hogy a gyerek nevén lett nevezve, felmerülhet a kérdés, hogy vajon mit akar ez a falun áthaladva bekötni az M100-asba?

A Helyi Építési Szabályzattal (HÉSZ) kapcsolatban 2020 őszén újrarendezett partnerségi egyeztetés alkalmával többen éltek a lehetőséggel, hogy a véleményüket az M100-assal kapcsolatban is kifejtsék. Ekkor a tinnyei jegyző arról tájékoztatta a képviselőket, hogy a beérkező javaslatok akkor nem témába vágó részletei ki fognak kerülni a döntés-előkészítő anyagból, így végül az önkormányzati honlapon 2020. december 21. óta elérhető javaslat nyilvántartásba ezek a vélemények nem is kerültek bele.

Ha tehát azt szeretné, hogy az M100-assal kapcsolatos véleménye garantáltan célba érjen, azt mindenképpen küldje el újra!

A tervvel kapcsolatban, a honlapon történő közzétételtől számított 15 napon belül – tehát 2021. május 13-tól 2021. május 27-ig – elektronikus véleménynyilvánításra van lehetőség, amit a

foepiteszmutasd az egész e-mail címet

e-mail címre történő levélküldéssel tehetünk meg. Az együttműködéssel kapcsolatos adatvédelmi tájékoztatót ezúttal sem találtunk, így egyelőre bizonytalan, hogy a javaslatok benyújtóinak személyes adatai ezúttal is szó nélkül nyilvánosságra kerülnek-e majd az önkormányzat honlapján.

Ha tetszik Önnek ez a cikk, ossza meg ismerőseivel:

Iratkozzon fel RSS hírfolyamunkra!

Az RSS az egyik legrégebbi és legelterjedtebb technológiája a hírek elkötelezettség nélküli olvasásának. Nem kell telepítenie semmit és nem kell átadnia személyes adatait senkinek. Csak kapcsolódjon hírfolyamunkhoz és valahányszor új cikket publikálunk, személyes RSS olvasója értesíti Önt pont úgy, ahogy azt Ön kívánja.

Feliratkozás

Javasoljuk az RSS olvasónk használatát. Ingyenes.

Látogassa meg Facebook oldalunkat!

Inkább egy közösségi lény? Látogassa meg Facebook oldalunkat és kövessen minket ott. Oldalunkon a főbb cikkeinken kívül a környékbeli közösségi oldalak érdekes és releváns bejegyzéseiről is tájékozódhat. Ossza meg bejegyzéseinket ismerőseivel, beszélje meg őket más olvasókkal és élvezze a megbízható forrásból származó aktuális és érdekes híreket.

Megnézem

Értékelje munkánkat!

A Körtvélyes szerkesztőjeként végtelenül büszke vagyok arra, hogy többé-kevésbé rendszeres időközönként olyan univerzális kiadvánnyal lephetem meg Tinnye lakosságát, ami remek alapanyag papírrepülő hajtogatáshoz, alátétnek zöldség pucoláshoz, bélésnek szemetes kukába vagy gyújtósnak kandallóba.

Viszont elégedettséggel tölt el az is, amikor arról értesülök, hogy az újság valamelyik írása felkeltette olvasónk érdeklődését. Meleg szívvel gondolok azokra, akik az egész újságot elolvassák, esetleg fel is idézik valamelyik cikkét. Széles mosoly ül az arcomra, amikor valaki azzal fogad vagy keres meg, hogy szívesen adna interjút az egyik lapszámba. És végtelen hálát érzek akkor, amikor valaki úgy dönt, hogy részt vállal a tinnyeiek hiteles és tényleges tájékoztatásának kihívásaiban.

Ha az Ön számára is fontos, hogy a helyi történések híre azokhoz is eljussanak, akiknek nincs internet kapcsolata vagy jobb szeretik a helyi híreket kézbe véve lapozgatni, támogassa munkánkat! Fejlesszük közösen a tinnyei kommunikációt!

Írjon nekünk!

Küldje el nekünk cikk javaslatát, olvasói levelét, helyi vagy régiós híreit, közéleti vagy személyes élménybeszámolóját, vagy adjon fel apróhirdetést!

E-mailt küldök mutasd az e-mail címet

Jelentessen meg lapunkban fizetett hirdetést vagy vállaljon részt a Körtvélyes nyomdai költségeiben és a tinnye.info online működtetésében a CZMB Bt. CIB Bank Zrt.-nél vezetett

számú „Körtvélyes támogatás” közleménnyel történő átutalással. Támogassa Ön is a független helyi újságírást!

Olvasóink nevében is köszönöm szépen.

Czuczor Szabolcs,
felelős szerkesztő

Továbbiak a témákban:

Pályázati felhívás

Civil szervezetek számára

2023.07.16. 11:27

Tegnap óta harmadfokú hőségriasztás van érvényben

8 megyében tűzgyújtási tilalmat is elrendeltek

2023.07.16. 08:39

Szerdától másodfokú hőségriasztás

Péntek éjfélig

2023.06.20. 20:18

Meghívó önkormányzati képviselő-testületi ülésre

2023. május 18. (csütörtök), 17 órára a hivatal tanácstermébe

2023.05.16. 13:03

Gyereknap 2023. május 21.

Május utolsó előtti vasárnapján, délután, a Pohl udvarban

2023.05.16. 12:49

Közeleg a nyár. Kér egy Körtvélyest?

A Körtvélyes 2023. júniusi számának lapzártája május 26. péntek éjfél

2023.05.16. 12:40

Önkormányzati hírösszefoglaló

Ma még elérhető a tüdőszűrés Tinnyén. Kormányablakbusz érkezik a faluba. Helyi szociális alapellátásokat biztosító intézmény alakul.

2023.05.05. 08:55

Meghívó önkormányzati képviselő-testületi ülésre

2023. április 24. (hétfő), 17 órára a hivatal tanácstermébe

2023.04.22. 08:20

Meghívó önkormányzati képviselő-testületi ülésre

2023. április 6. (csütörtök), 17 órára a hivatal tanácstermébe

2023.04.05. 16:54

Önkormányzati hírösszefoglaló

Rajzpályázat, Gondosóra program, képviselő-testületi ülés

2023.02.22. 10:55

EdisonKids kihívás 2023-ban is

Fenntarthatóság, A jövő oktatása és Közösség kategóriákban lehet ringbe szállni összesen 6 millió forintnyi nyereményért

2023.01.22. 21:48

Új év, szűkebb nadrágkötő, új lapszám, sűrűbb betűszedés

A Körtvélyes 2023. februári számának lapzártája február 5. vasárnap éjfél

2023.01.22. 21:01

Meghívó közös önkormányzati képviselő-testületi ülésre

2023. január 25. (szerdán) 18:00-kor

2023.01.22. 20:22

Vízhiány Tinnyén 01.19-én!

Néhány utca lesz érintve csütörtökön a délelőtti órákban

2023.01.16. 13:38

Adventi vásár Tinnyén

2022. december 17-én a Pohl-udvarban, délután 14 órától

2022.12.16. 17:22

Önkormányzati hírösszefoglaló

Könyvelési tanácsadó kerestetik, meghívó települési agrárgazdasági bizottság ülésére

2022.12.03. 14:55

Tinnyei alkotások

Lelkes helybéli alkotó küldött nekünk ízelítőt munkáiból

2022.12.03. 13:10

Önkormányzati hírösszefoglaló

Adventi gyertyagyújtás holnap, közmeghallgatás december elején

2022.11.26. 16:58

Meghívó önkormányzati képviselő-testületi ülésre

2022. november 23. (szerda), 16 órára a hivatal tanácstermébe

2022.11.22. 10:24

A kormányhivatal engedélyezte a Damjanich utcai útépítés első szakaszát

Egy lépéssel közelebb a szilárd burkolathoz

2022.11.16. 21:44

Önkormányzati hírösszefoglaló

Társadalmi egyeztetés a közösségi együttélés szabályairól, szociális célú tűzifa támogatás, álláspályázat könyvelő munkakör betöltésére

2022.11.07. 09:13

Meghívó önkormányzati képviselő-testületi ülésre

2022. október 26. (szerda), 16 órára a hivatal tanácstermébe

2022.10.25. 07:31

Pályázatok kicsiknek és nagyoknak

Kockák, kódolók, közép- és főiskolások, figyelem!

2022.10.15. 10:00

„Itt van az ősz, itt van ujra”

A Körtvélyes 2022. októberi számának lapzártája október 24. hétfő éjfél

2022.10.10. 11:11

🏀 Felnőtt kosárlabda Tinnyén?! 🏀

Felhívás

2022.10.01. 10:08

Változik a tinnyei képviselő-testület összetétele

Ladányi Péter lemondott, ezért új képviselő kerül a testületbe

2022.10.01. 09:40

Videoesszé pályázat indul fiataloknak „A jövő legyen veled!” címmel

Gondolkodtál már a jövő társadalmáról?

2022.09.30. 18:22